Projekt manager (IT)

Partnerünk egy magyar tulajdonú, magyarországi működésű fejlesztő vállalat, komplex, innovatív megoldásokat fejleszt és gyárt Digital Signage minden területén. Ha szeretnél a csapatuk tagja lenni és érdekelnek az informatikai eszközök, ha szeretnél valami olyannal foglalkozni, ami nem egysíkú és monoton munka, hiszen minden esetben más és más megrendelői igényt valósítanak meg, akkor jelentkezz !





Feladatok
  • Projektek előkészítése, vezetése, zárása
  • Feladatok ütemezése, költségek és erőforrások tervezése, illetve tervek ellenőrzése, elfogadtatása.
  • Előrehaladás követése, a tervek naprakészen tartása, jelentések készítése
  • Kapcsolattartás a megvalósításban résztvevő belső szervezeti egységekkel és külső szállítókkal, valamint az ügyféllel
  • Folyamatos kapcsolattartás a résztvevőkkel
  • Szükség esetén az alapokig lenyúló mikromenedzsment
  • A felmerülő kockázatok, problémák és változások kezelése, döntés előkészítő anyagok készítése
  • Projekt adminisztrációjának megfelelő elvégzése a hatályos utasításoknak, szabályoknak megfelelően
  • Közreműködni a projektek és az ezzel kapcsolatos események lebonyolításában, irányításában (napindító és retrospektív megbeszélések)
  • Vállalati folyamatok alapján az üzleti igények változásmenedzsmentjében való részvétel
  • Helyszíni felmérések, bejárások lebonyolítása

Feltételek
  • Felsőfokú szakirányú iskolai végzettség, műszaki végzettség
  • 3-5 év releváns szakmai tapasztalat.
  • Projektmenedzsment és/vagy rendszerfejlesztési módszerek ismerete.
  • Komplex problémamegoldás, projektek kezelésében szerzett tapasztalat
  • Erős műszaki és IT szaktudás, valamint felelősségérzet
  • Kiváló kommunikációs készség mind szóban, mind írásban
  • Precizitás, konfliktuskezelés, stressz-tűrés
  • Tanulási hajlandóság, rugalmasság és kezdeményező készség
  • MS Office felhasználó szintű ismerete
  • B kategóriás jogosítvány
 
Előnyök:
  • Angol középfokú szakmai nyelvismeret
  • Második nyelv ismerete
  • Digital Signage piaci tapasztalat
 
Amit kínálunk:
  • Szakmai fejlődési lehetőség
  • Munkavégzéshez szükséges eszközök
  • Fiatalos, dinamikus csapat
  • Versenyképes juttatási csomag
  • Változatos feladatok
  • Edzőterem, edzési lehetőség

Kezdés
Azonnal

Munkaidő
Teljes munkaidő

Bruttó bér
br. 751.880 Ft / hó; Megegyezés szerint.

Munkavégzés helye
Budapest
Budapest - XI. kerület

Projekt menedzser

Jelentkezés
Jelentkezésedhez kérlek küldd el fényképes önéletrajzod a következő email címre:karrier@mads.hu; Tárgy: Projekt manager (IT)